SAJTÓKÖZLEMÉNY
2007. szeptember 29.
Szombaton óvodások vették birtokba a Gyadai Tanösvényt
A Duna-Dráva Cement Kft. támogatásával szervezett Kalandtúrán ismerkedtek a Gyadai-réttel a legkisebbek
Mintegy száz óvodás igyekezett gyorsan és helyesen teljesíteni a különböző ügyességi próbákat és ismerkedett a természeti szépségekkel a 2007. szeptember 29-i Óvodás Kalandtúra útvonalán haladva. A kis természetbúvárok munkáját ebből az alkalomból megjelentetett munkafüzet is segítette. A túra a Duna-Dráva Cement Kft. őszi egészség- és környezetvédelmi programsorozatába illeszkedett.
A Naszály-hegyen szervezett Duna-Dráva Térképavató Túrát követően a hétvégén folytatódott a Duna-Dráva Cement Kft. 2007-es programsorozata. A Társaság szombati rendezvényén nemcsak a váci óvodások hanem a szülők is megismerkedhettek a Gyadai Tanösvény környezeti értékeivel, a Naszály-hegy tövében szervezett játékos kalandtúrán.
A rendhagyó kirándulás során az óvodásokból álló csapatok, szüleik és a pedagógusok kíséretében természeti ismeretekkel kapcsolatos kérdésekre adhattak választ a Gyadai-rét különböző pontjain felállított állomáshelyeken. Az ovisoknak, a kalandok első állomásán, a képzeletbeli kőfejtőben, gyurmával kellett a gyúró próbát teljesíteniük. Később az égig érő fát is megláthatták a kicsik, akik gyógynövények, állatnyomok felismerésével is gyűjthettek hangyatojásokat, amelyek a csapatok pontszámát igazolták. A túrázók az utolsó állomások egyikén a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról is hallhattak.
„Büszkék vagyunk arra a természetes környezetre, amely körülveszi városunkat, de ez a büszkeség felelősséget is jelent. Ezt a felelősséget és a környezet szeretetét már az óvodákban szeretnénk a kisgyermekeknek átadni” – mondta a kirándulást követően köszöntőjében Sáros Bálint, a Duna-Dráva Cement Kft. váci gyárának igazgatója. Egyben rámutatott arra is, hogy a Társaság, felelős vállalatként a fejlődés fenntarthatóságáért és a környezetkímélő életfeltételek biztosításáért dolgozik. Mint mondta „A Duna-Dráva Cement Kft. környezetkímélő technológiák ismerete nélkül nem működhetne, hiszen termékünket, a cementet környezetünk értékeinek értő felhasználásával állítjuk elő, és így a természetesből, épített környezetet hozunk létre. Mindezt a természettel szembeni alázattal és odafigyeléssel tesszük. Erre az alázatra és figyelemre szeretnénk nevelni gyermekeinket, ezért támogatjuk az Egészséges Ifjúságért Alapítvány és Bíró György kezdeményezését, az Óvodás Kalandtúrát.”
A Deákvári főúti Óvodából, a Sirály úti Óvodából, a Deákvári Katolikus Óvodából, az Újhegyi úti Óvodából, valamint a Diófa úti Óvodából összesen hét csapattal résztvevő ovisokat a természetjáráshoz kapcsolódó ajándékokkal lepte meg a túra után a Duna-Dráva Cement Kft. Az ajándékok kiosztását követően pedig bográcsgulyás várta a megfáradt természetjárókat.
A Duna-Dráva Cement Kft. közreműködésével megvalósuló közösségi események sora, a Társaság szervezésében, 2007. október 12-én ötödik alkalommal megrendezésre kerülő és a váci általános iskolások, valamint középiskolások körében népszerű sportvetélkedővel, a Duna-Dráva Sportgálával folytatódik. A tehetséges váci diákok pedig, a Társaság támogatásának köszönhetően, 2007 novemberében Duna-Dráva Ösztöndíjban részesülhetnek.