12 iskola versenyezhet a fenntarthatóság jegyében
A DDC Sportgála májusban meghirdetett elődöntőjére tizenkét érvényes pályázat érkezett, így minden pályázó iskola részt vehet az őszi rendezvényen. Az idén a fenntartható fejlődés elve került az esemény tematikájának középpontjába. Nemcsak témájában újul meg a verseny, hiszen a csapatok idén nem egy meghívott sportszövetség versenyzőivel, hanem azokkal a városi sportolókkal egészülnek ki, akiket az iskolák kértek fel a közreműködésre.
A május 13-án meghirdetett elődöntőre tizenkét intézmény nyújtott be érvényes pályázatot. Mivel a pályázati kiírásban az szerepelt, hogy a szeptemberi versenyen legfeljebb tizenkét csapat indulhat, ezért mind a tizenkét pályázó intézmény részt vehet az őszi DDC Sportgálán.
A pályázatokat Bíró György, a Sportgála játékmesterének szakmai javaslatai alapján, 2009. június 11-én bírálta el a zsűri, amelynek elnöke Bácskai Zoltán, játékvezető volt, tagjai pedig Bászler Mária, a Duna-Dráva Cement Kft. HR igazgatója, Pozsonyiné Szőke Katalin, Vác Város Önkormányzatának vezető főtanácsosa, Mokánszky Zoltán, Vác Város Önkormányzata Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke, valamint Horváth Szabolcsné dr., az Egészséges Ifjúságért Alapítvány társelnöke voltak.
A jelenlegi gazdasági helyzetben különösen felértékelődik a fenntarthatóság eszméje, amely a Duna-Dráva Cement Kft. vállalati értékrendjének alapja és amelynek lényege, hogy a természet, illetve környezetünk értékeit „jó gazda” módjára kezeljük, annak érdekében, hogy azok a jövő generációinak is rendelkezésére álljanak. A Társaság ezekre az értékekre az ifjúsági sporteseményen is szeretné felhívni a figyelmet, ezért a DDC Sportgála idén a fenntartható fejlődés elve köré szerveződik.
Más újdonság is lesz az idei Sportgálán. A fenntarthatóság elve szempontjából fontos érték a közösségi kötődések erősítése, ennek szellemében az elmúlt évek gyakorlatától eltérően, idén nem csak egy sportág kap kiemelt szerepet rendezvényen, hanem az iskolák által felkért, az intézményekhez kötődő, helyi sportolók erősítik majd a csapatokat. A szervezők szándéka szerint ez az iskolások és a helyi sportélet egyéniségei közötti kapcsolat erősítését segítheti és még több váci polgár érezheti majd sajátjának a város iskolásainak ügyét.
Az elődöntő pályázat részeként az iskoláknak három feladat írásbeli megoldását kellett benyújtaniuk a Társaság felé. A sportismereti teszt és az iskola 2008/2009-es sporteseményeiről és teljesítményéről szóló beszámoló már a tavalyi elődöntő pályázatában is szerepelt. A kreatív feladat azonban – a 2009-es év témájával összhangban – változott, hiszen „fenntartható” sportversenyszámok kidolgozását kérte a Társaság a pályázóktól. Ezek ismertetése során szárnyalt az alkotók fantáziája és az újrahasznosítás jegyében a szelektív darts, a mobiltelefon-dobás, a környezetvédelem szellemében pedig a fák megmentése is szerepelt a pályamunkákban.
A tavalyi versenyhez hasonlóan, az általános- és középiskolások 2009. szeptember 25-én is együtt versenyeznek, viszont a középiskolások korosztályuknak megfelelő, nehezített feladatok keretében fognak küzdeni az általános iskolás csapatokkal.
| 1. |
Árpád Fejedelem Általános Iskola |
| 2. |
Bernáth Kálmán Szakközépiskola |
| 3. |
Boronkay György Műszaki Középiskola Gimnázium és Kollégium |
| 4. |
Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény |
| 5. |
Földváry Károly Általános Iskola |
| 6. |
I.Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola |
| 7. |
Juhász Gyula Általános Iskola |
| 8. |
Madách Imre Gimnázium |
| 9. |
Petőfi Sándor Általános Iskola |
| 10. |
Radnóti Miklós Általános Iskola |
| 11. |
Selye J. Humán Szakközépiskola |
| 12. |
Zichy Géza Speciális Iskola |